Kazinczy-isk
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Az iskola története

Az iskola rövid története

 

Iskolánk 1982-ben nyitotta meg kapuit. A szocialista Magyarországon még nem lehetett egy általános iskolának önálló neve, ezért minket is az akkori utcanév után különböztettek meg a többi intézménytõl. Így lettünk Guszev utcai Általános Iskola. Ettõl a névtõl csak a rendszerváltozás szabadított meg bennünket, de az utca régi-új neve sem cseng sokkal szebben, mert Vágóhíd utcai Általános Iskolává lettünk 1990-ben.
Ezt már nem hagytuk annyiban, s nagy nehézségek árán, de sikerült önkormányzatunkkal elfogadtatni iskolánk mai névadóját: Kazinczy Ferencet.

Épületünk sajnos sokáig szinte semmiben nem felelt meg egy iskolával szemben támasztható mûszaki követelményeknek. Átalakítására csak az ÉKP bevezetése után kerülhetett sor, de még mindig nem tartunk a végén. Tulajdonképpen mindenben támogatja munkánkat az Önkormányzat, de semmivel sem kapunk több anyagi támogatást, mint bármelyik más programmal mûködõ csepeli általános iskola. Ennek ellenére sikerült idõközben az intézményt szorgalmas és kitartó munkával az ÉKP igényeihez igazítanunk..

A 16 osztály mindegyikének saját osztályterme van, s csak a szakórákra kell vándorolniuk a gyerekeknek. Hatékony szervezéssel nyolc szaktantermet alakítottunk kiEzek a következõk: ének, néptánc, biológia, földrajz, vizuális kultúra, kémia-fizika, három idegen nyelvi terem - ebbõl egy 18 férõhelyes nyelvi labor -, számítástechnika és technika - barkács terem. Tornatermünkhöz 250 férõhelyes lelátót építettünk. Az átalakítások során elkészült 90 m2 -es könyvtárunk is. Természetesen még messze vagyunk attól, hogy minden szempontból megfelelõ épületben taníthassunk, de így is a kerület egyik legesztétikusabb, a szülõi és a szakmai igényeknek is legmegfelelõbb intézményében dolgozhatunk.

Sportlétesítményeinkre büszkék vagyunk. A 600 m2 -es tornacsarnokot, a kézilabda-, a kosárlabda- és az atlétikapályát bárki irigyelheti tõlünk. 1982 óta iskolánk az ország legeredményesebb sporttagozatos iskolái közé küzdötte magát, s az ország egyik meghatározó sporttagozatos intézményeként mûködik. Ennek megfelelõen a sporttagozatos csoportok heti 4 testnevelés órán és heti 2 sportköri foglalkozáson vesznek részt.

A sporttagozat mellett 1984 óta minden tanévben indítottunk NYIK-es osztályokat, melyeknek tanulóival rendre nyertük és nyerjük a kerületi szépkiejtési versenyeket, illetve a mûvészeti szemléken is rangos helyezéseket érünk el.

1990-ben iskolánkat is elérte a demográfiai mélypont, s el kellett gondolkodnunk azon, hogy milyen pedagógiai kínálattal tudnánk a csepeli szülõket rávenni: válasszák a mi intézményünket. Ekkor merült fel az ÉKP adaptálásának gondolata. E mellett a program mellett szól, hogy NYIK-es osztályaink mindig a legjobb eredményt érték el, s pedagógusaink is szívesen tanítottak ezekben az osztályokban. Így azután hosszas viták, beszélgetések után belevágtunk az ÉKP-ba.

Már az önkormányzati engedélyeztetés is nehezen ment. Az 1992/93-as tanévben kísérleti jelleggel indíthattunk egy elsõs ÉKP-s osztályt. A következõ tanévben már mindkét elsõ osztályunkat ÉKP-s osztályként hirdettük meg, s azóta minden évben ezzel a programmal mutatkozunk be a kerület óvodáiban. A bevezetés óta eltelt idõ igazolta, hogy jól döntött a tantestület. Beiskolázási gondjaink megszûntek, lassan az önkormányzat is, a kerületi pedagógiai szolgálat és a kerületi munkaközösségek is megszokták, hogy a Kazinczy ÉKP-s iskolává nõtte ki magát. A 2000/2001-es tanév végén ballagott az elsõ ÉKP-s osztályunk, s beiskolázási eredményeikre joggal lehetünk büszkék. Ettõl a tanévtõl így már minden osztályunkban az ÉKP szerint tanítunk. A programnak megfelelõen az elsõ három évfolyamon a bábot, a néptáncot és a furulyázást csoportbontásban tanítjuk, ugyanígy a NYIK-et , ill. a matematika tantárgyat heti 1 órában. Iskolánkban angol és német nyelvet tanulhatnak a tanulók, elsõtõl harmadikig heti 2 órában, negyedik évfolyamon heti 3 órában, a felsõ tagozaton pedig minden évfolyamon heti négy órában, csoportbontásban.

Az egész tantestület elfogadta az ÉKP-t, és nagy lelkesedéssel látott annakidején a program bevezetéséhez. Így tulajdonképpen mindenki sokat tett az ÉKP elfogadtatásáért. Akik ezt a hatalmas munkát koordinálták: Bartok Péter igazgató, Haraszti József igazgatóhelyettes, Hidegné Schoket Edit és Keller Jánosné munkaközösség-vezetõk. Az ÉKP mellett természetesen iskolánk továbbra is sporttagozatos iskolaként sikert sikerre halmoz. Ennek a munkának a fõ motorja 1982 - vagyis az iskola megnyitása - óta Németi László, aki a testnevelés-munkaközösség vezetõje is.

Intézményünk 2002-ben ünnepelte fennállásának 20 éves évfordulóját, ezért kéréssel fordultunk az Önkormányzathoz, melynek eredményeként iskolánk 2002 áprilisától a Kazinczy Ferenc értékközvetítõ és Képességfejlesztõ Általános Iskola nevet viseli.

Mivel még fiatal intézmény vagyunk, szerények a hagyományaink. Természetesen minden tanévben megünnepeljük Kazinczy Ferenc születésének évfordulóját, s ha tehetjük, akkor kirándulásaink egy részét Széphalom közelébe tervezzük. Névadónk tiszteletére minden évben a mi iskolánk rendezi a kerületi Kazinczy Ferenc szépkiejtési versenyt. Hatalmas sikerrel rendezzük meg farsangjainkat, ahol minden osztály bemutatja csoportos zenés-táncos produkcióját. Szintén hagyomány nálunk, hogy a ballagó osztályaink valamilyen tánc bemutatásával búcsúznak iskolánktól.

 

 

 

 

 

 

 
Ha fontos az idő....
 
Naptár
2020. November
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatások
Indulás: 2007-03-21
 

Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ